Tizenhat sztori (8. rész)

Következő sztorinkban egészen Spanyolországig utazunk. Csapatunk a Leon ellen játszott a Bajnokok Ligájában. Nem volt sikeres a túra, vereséget szenvedtünk, így a nem éppen rövid Leon-Madrid útvonalon mindenki csendben ült. Egy jó óra utazást követően a buszunk elé beállt egy rendőrautó. 90 km/h-val repesztett, éppen annyival, amennyivel mehetett a busz. Szabó doki viszont ebben az időszakban imádott kamerázni, ő csak mindig úgy emlegette, hogy Úti filmet készít.

Doki felállt, csak előre sétált, forgatott a tájról, a tovasuhanó fákról, a pihenő játékosokról. Egyszer csak felvillant a rendőrkocsi megkülönböztető jelzése, a buszunknak meg kellett állni.

A két rendőr feljött a buszba, kérdezte, hogy ki sétált a buszon. Doki, mint a kisiskolás jelentkezett. „Jöjjön velünk uram!” – szóltak hozzá. Igazoltatták előbb, majd elmondták, hogy szabálysértést követett el, autópályán a buszban nem lehet sétálni, ezért megbüntetik.

Csapatorvosunk szépen csendben hallgatta őket, de a szeme egyre jobban forgott. „50 euróra büntetjük!” – zárta a beszélgetést a két zsaru. Doki felszállt a buszra, összeszedte az összes apróját, majd átnyújtotta a büntetést. Miután megkapta a bizonylatot, így köszönt el: „Viva España!”

A buszon ülök sírtak a nevetéstől, az Úti film címe pedig nem is lehetett más, mint: „Viva España!”