Szombaton a NEKA lesz az ellenfelünk a Magyar Kupa elődöntőjében
Irány Tatabánya, a Magyar Kupa négyes döntője! Szombat és vasárnap jön hazai porondon az első komoly kihívás, az első olyan esemény, amely nagy téttel bír.
Csütörtökön két edzés, pénteken egy délelőtti foglalkozás szerepel csapatunk programjában, majd délután útra kelünk, az éjszakát már a mk négyes döntő helyszínének közelében töltjük. Szerencsére mindenki rendben van, a válogatottakból mindenki egészségesen tért vissza.
Szombaton mi nyitjuk a tatabányai premiert – először rendezik a Komárom-Esztergom vármegyei településen a négyes döntőt –, az elődöntőben a HSA NEKA csapata lesz az ellenfelünk. A boglári fiatal együttes újonc, hiszen még sohasem szerepeltek a Magyar Kupa legjobb négy csapata között.Friss a történelmünk a NEKA ellen, hiszen eddig hat meccset játszottunk velük az NB I-ben, és mind a hatot megnyertük ellenük. Az idei szezonban ősszel idegenben 39–30-ra nyertünk, majd néhány hete a PICK Arénában fogadtuk őket, és új aréna-rekordot elérve 47–31-re diadalmaskodtunk. A meccs előtt 46 gól volt a csúcs, amit dobtunk az otthonunkban.
Szurkolóink is készülnek, hiszen a Pick&Mizo #kékek túrára minden jegy gazdára talált, így népes tábor buzdít majd bennünket.
Remekül sikerült a szerda délutáni dedikálás, amit a PICK Aréna szurkolói boltjában tartottunk. Három EHF-kupa-győztes volt a vendég, Marko Krivokapics, Vadkerti Attila és Mikler Roland osztogatta az aláírásokat, illetve rengeteg fotót is készítettek a szurkolók. Szombaton lesz 10 éve, hogy Berlinben elhódítottuk az EHF-kupát, ez a hét erről az ünnepről is szól.
Robogjunk vissza azonban most a Magyar Kupa négyes döntőjéhez, hiszen a másik elődöntőben a címvédő Veszprém a tavalyi bronzérmes Dabassal csatázik. A két győztes vasárnap 18 órakor lép majd pályára a fináléban.
A Magyar Kupa programja:
Szombat
15.30: OTP Bank-PICK Szeged–HSA NEKA (M4 Sport+)
18 óra: Telekom Veszprém–Dabas KC (M4 Sport+)
Vasárnap
15.15: bronzmérkőzés
18 óra: döntő (M4 Sport)
Meccseink a HSA NEKA ellen a 2023–2024-es szezonban:
HSA NEKA–OTP Bank-PICK Szeged 30–39 (12–21)
K&H férfi kézilabda liga, 12. forduló, Balatonboglár, NEKA Csarnok, 650 néző. Vezette: Bócz, Wiedemann.
HSA NEKA: Deményi – Sztraka 1, Ludmán 2, Tárnoki, Karai 1, Dely, Krakovszki Zs. 7/5. Csere: Mikler K. (kapus) 1, Molnár R. 5, Kovács 4, Gál 2, Tóth L. 3, Szűcs 1, Kathi 3, Nagy. Vezetőedző: Sótonyi László.
OTP Bank-PICK Szeged: Mikler R. – Szilágyi 3, Garciandía 4, Bombac 2, Bánhidi 10, Mackovsek 4, Jelinic 3. Csere: Imsgard (kapus), Kalaras 2, Stepancic 1, Sostaric 2, Bodó 6, Martins 2, Frimmel, Rea. Vezetőedző: Kárpáti Krisztián.
Kiállítás: 4, ill. 12 perc
Hétméteres: 6/5, ill. 1/0.
OTP Bank-PICK Szeged–HSA NEKA 47–31 (21–14)
Férfi kézilabda NB I., 25. forduló. Szeged, Pick Aréna, 1817 néző. Vezette: Héjja, Kónya
OTP Bank-PICK Szeged: Nagy M. – Bombac 5, Stepancic 2, Molina, Gaber 1, Bodó 5, Frimmel 8/4. Csere: Imsgard (kapus), Szilágyi 4, Jelinic 7, Bánhidi 3, Martins 1, Sostaric 3, Garciandía 5, Fekete G. 1, Gazsó 2/1. Vezetőedző: Kárpáti Krisztián.
NEKA: Mikler K. – Krakovszki Zs. 2, Dely 2, Sztraka, Gál 3, Ludmán 4, Tárnoki. Csere: Deményi (kapus), Karai, Szűcs B. 4, Tóth L. 3/1, Kovács T. 5, Zakor 2, Molnár R. 1, Nagy Á. 4, Tárnoki 1. Vezetőedző: Sótonyi László.
Hétméteres: 6/5, ill. 1/1.
Kiállítás: 4, ill. 2 perc.