Ugrás a fő tartalomraUgrás az oldal aljára

Mikler Roland: Életem egyik legszebb élménye volt az olimpiai részvétel!

Hamarosan elrajtol a XXXII. nyári olimpia Tokióban. Csapatunk válogatott kapusa, Mikler Roland 2012-ben részt vett a londoni játékokon a nemzeti együttes tagjaként, idén pedig itthonról szurkol majd a magyar sikerekért.
Mikler Roland: Életem egyik legszebb élménye volt az olimpiai részvétel!
Mikler Roland: Életem egyik legszebb élménye volt az olimpiai részvétel!

Többször említetted már, hogy egy sportoló számára az olimpia más, mint a többi világverseny. Miért?

Én elsősorban a saját sportágamról tudok nyilatkozni. Ami minket, kézilabdásokat illet, az ötkarikás játékok mellett a vb-k valamint az Európa-bajnokságok számítanak a legfontosabb tornáknak, és természetesen mindegyiken óriási megtiszteltetetés részt venni. Az olimpián viszont egyedülálló a hangulat és a miliő, ami körül veszi a versenyzőket. A faluban akárhova megy az ember, mindenhol a legjobb sportolókkal találja szemben magát. Az edzőtermekben, az étkezőhelyeken és lényegében bárhol bármelyik pillanatban összefuthatsz egy világsztárral. Emellett pedig a nemzeti összetartásnak is kulcsszerep jut a játékokon, hiszen minden honfitársunk sikereiért úgy szurkoltunk a különböző versenyeken, mintha ezer éve ismernénk egymást. A londoni részvétel életem egyik legszebb élménye volt – főleg, hogy emlékezetes győzelmeket elérve negyedik helyen végeztünk a csapattal.

Sikeres olimpiára számítasz ezúttal is magyar szempontból? Kik azok a sportolók, akiktől dobogós helyezést vársz?

Nem szeretnék belemenni esélylatolgatásokba, hiszen a kézilabdán kívül nincs elegendő szakmai rálátásom a többi sportágra. Abban viszont biztos vagyok, hogy az úszóktól ezúttal is komoly sikereket várhatunk, és úgy érzem, hogy a vízilabda-válogatottjaink is éremesélyesként vágnak neki a tokiói játékoknak. Minden magyar sportolónak nagyon szurkolok majd.

És mit gondolsz, meddig juthat a magyar női kézicsapat?

Nagyon bízom benne, hogy ez a fiatal gárda meggyőző teljesítményre lesz képes Tokióban. Az olimpia önmagában plusz motivációt jelent minden sportoló számára. Biztos, hogy ez a kézilabdás lányok esetében sem lesz másként, és egy életre szóló élménnyel gazdagodnak majd odakint – ahogyan mi is itthon, a képernyő előtt a meccseiket nézve.

Mikler Roland bővebben is beszámolt londoni élményeiről a #kékek podcast 3. epizódjában. Hallgasd meg, válogatott kapusunk hogy futott össze az olimpiai faluban Serena Williams-szel!

Webshop termékek

Ugrás az oldal tetejére