Michael Apelgren: A legtökéletesebb játék kell Barcelonában
Jön az idény második Bajnokok Ligája-találkozója, következik az első idegenbeli összecsapás. Csütörtök 20.45-kor (élő: Sport 1 TV) Spanyolországban, Barcelonában lépünk pályára. Nézzük is egyből, mit vár a Barca elleni meccstől csapatunk mestere, Michael Apelgren.
- Barcelonában ha pályára lépsz, akkor a legtökéletesebb játékodat kell hoznod, ez minden csapatra igaz, így ránk is. Nem kirándulni megyünk Spanyolországba. Küzdünk, hajtunk majd egész meccsen és mindent megteszünk, hogy nyomást gyakoroljunk rájuk. Ha ez sikerül, és ha nem a legjobb napjukat fogják ki, akkor lesz esélyünk bármit kihozni a találkozóból. Fontos lesz a visszarendeződés, ne legyen esélye a hazai csapatnak a gyors lerohanásra, ha ez megvalósul, akkor komoly csatára lesz kilátás.
Közel 50 szegedi szurkoló buzdít majd bennünket a lelátón, itthon a Csak Előre a Szegedi Kézilabdáért Egyesület közös meccsnézést szervez a Golden presszóba, így a #kékek hívek együtt izgulhatnak a 266. BL-fellépésünkön.Patinás párharc a Barcelona-Szeged párharc. Eddig a BL-ben 18-szor, a KEK-ben négyszer találkoztunk velük. A mérleg nyelve a katalánok felé billen, hiszen a Bajnokok Ligájában mi négyszer nyertünk ellenük, ők viszont tizennégyszer győztek. 471 gólt dobtunk, ők 548 találatot jegyeztek. A KEK-ben egy sikerünk mellett három Barca-győzelem született. Történetünkben egyszer sikerült idegenben nyernünk, 2008. március 15-én 16-13-as félidő után 32-28-ra. Hatalmas bravúr volt ez a siker, Európa kézilabda társadalma is felkapta a fejét.
Ellenfelünk eddig egy meccset játszott a spanyol bajnokságban, és egyet a Bajnokok Ligájában. Mindkettőt sikerrel vette. A BL-ben a norvég Kolstad otthonában nyertek 35-30-ra, majd az elmúlt hétvégén a Huescát győzték le hazai pályán 39-30-ra. A katalánok keretében továbbra is ott van egykori játékosunk, Thiagus Petrus, akit a szegedi közönség nagyon kedvelt.
Kedd délután és szerda délelőtt a PICK Arénában edzünk, majd a közös ebéd után útra kelünk. Szeged-Budapest-Barcelona útvonalon utazunk, várhatóan 19 óra után foglaljuk el a szállást, amely közvetlenül a Palau Blaugrana mellett helyezkedik el, így a csütörtök délelőtti átmozgató edzésre csak átsétálunk majd.
A megújult honlapunkon a csütörtöki meccsnapon friss hírekkel, fotókkal és videóval jelentkezünk majd. A közösségi oldalainkon sztorikat, az utazásról készült videót láthatnak majd szurkolóink.