Megkezdődött a visszaszámlálás! Szombaton Rangadó!
Ez a hét más lesz, mint a többi. És az is biztos, hogy már most várakozással teli. Jön az a meccs, amelyet minden évben nagyon vár a #HandballFamily. Szombat 17 órakor az NB I-ben, azaz a K&H férfi kézilabda ligában a Telekom Veszprém csapatát fogadjuk a PICK Arénában. A Rangadó! Mindenki csak így emlegeti. Olyan összecsapás nem létezik a két csapat között, amelynek nincs tétje, egy Szeged–Veszprém meccsnek mindig nagy presztízse van.
Az elmúlt héten szünet volt a bajnokságban és a Bajnokok Ligájában is, hiszen válogatott hét volt, így a játékosaink a különböző nemzeti csapatokkal készültek. A magyar együttesnek szerencsére nem kellett sokat utaznia, hiszen előbb Szegeden (31–27), majd Békéscsabán (36–26) játszott edzőmeccset a lengyelekkel. Az első mérkőzésen Mikler Roland, Bánhidi Bence, Bodó Richárd és Szita Zoltán is pályára lépett, míg a második találkozón Bodó, Szita és a lengyel csapatan Szymon Dzialakiewicz játszott. A válogatott játékosaink számára a hétfő még a pihenésről szól, először kedden délután edz együtt a keret.
A szombati találkozó lesz a 43. meccsünk a PICK Arénában. Eddig 32 győzelem, 2 döntetlen és 8 vereség a mérlegünk. 1410 gólt dobtunk, 1183-at kaptunk. Idén eddig négyszert találkoztunk Szegeden a Veszprémmel, kétszer legyőztük őket, kétszer pedig ők nyertek. Az elmúlt szezonban az alapszakaszban 30–28-ra vertük legnagyobb riválisunkat, míg a bajnoki döntő első találkozóján 31–25-re diadalmaskodtunk. A két győzelemig tartó párharcot végül a bakonyiak nyerték, így bajnokok lettek.De ez a múlt, mi mindig csak előre nézünk, így a szombati találkozó van már fókuszban. Biztos, hogy népes tábor előtt léphetünk majd pályára, szépen fogynak a hegyek, amit elővételben ITT lehet megvásárolni. A jegyvásárlásról részletesen ITT lehet olvasni.
A meccset az M4 Sport élőben közvetíti. A találkozó előtt ismét rengeteg programmal várjuk a szurkolókat immár nemcsak bent, hanem a PICK Aréna előtti területen is. Lesz felvezető show sok-sok játékkal.
Már csak néhány nap, és jön Európa egyik legnagyobb rangadója. Szurkolóink támogatására nagy szükségünk lesz. Találkozunk szombaton, a PICK Arénában.