Levél a Szurkolóinknak!
Szurkolóink!
„Elnézést kérünk! Ez a teljesítmény, ez az eredmény, amelyet csütörtök este produkáltunk, nem volt méltó a PICK Szegedhez, ahhoz a kék mezhez, amelyet hétről hétre magunkra húzunk. Ezt a teljesítményt nem lehet és nem is szabad megmagyaráznunk. El kell ismernünk, nagyot hibáztunk. Tisztában vagyunk vele, hogy ilyet nem engedhetünk meg magunknak többet.
A szurkolóink nem ezt érdemelték, mert az utolsó pillanatig mellettünk álltak, nem bántottak, sokkal inkább biztattak bennünket. Csakis hálával tartozunk azért, mert még ebben a helyzetben is ott voltak a csapat mellett.
A szegedi férfi kézilabda rengeteg sikert ért el a hatvan év alatt. Elődeink sokat tettek azért, hogy ilyen patinás klubban szerepelhetünk, játszhatunk. Nekünk, a teljes keretnek, a szakmai stábnak kell megoldani azt, hogy ismét visszataláljunk arra az útra, amely hozza a győzelmeket. Ezt csakis együtt, közösen érhetjük el. Nincs sok idő erre, mert zajlik a szezon, jönnek a fontos meccsek, ahol már nem lehet hibáznunk. Dolgoznunk kell, még többet, még nagyobb akarattal, még nagyobb lendülettel, teljes odaadással, úgy, ahogy a #kékek tábora tette csütörtök este. Tiszta szívvel, a szegedi kézilabdáért küzdve.”
Tisztelettel