Ugrás a fő tartalomraUgrás az oldal aljára

Keszi bácsit idézve: Mindenki!

Péntek 18.15-kor megkezdődik a bajnoki döntő. Az első meccset hazai pályán, a PICK Arénában vívjuk a Telekom Veszprém ellen.
Keszi bácsit idézve: Mindenki!
Keszi bácsit idézve: Mindenki!

Sokszor emlegetünk legendás szurkolókat, így Mézit, Zsuzsa mamát, Bélát, de sokszor kerül szóba Keszi bácsi, azaz Keszi Zoltán is – képzeljétek el, 1991-ben a Délmagyarország napilap „Az év szurkolójának” választotta meg. Nem véletlen, hiszen éveken át ő vezényelt a jó öreg Spori lelátóján, ha buzdítani kellett a csapatot. Felállt, mindenki ránézett, majd egyszer csak hangosan elkezdte ordítani azt, hogy: „Mindenki! Mindenki!” És ekkor mellé állt a szegedi tábor, iszonyatos szurkolásba kezdett mindenki. Zoli bácsi már fentről figyel bennünket, biztos, hogy várja a pénteki bajnoki döntő első meccsét, és vezényel majd nekünk, mert velünk lesz ezen a nem mindennapi meccsen.

 A döntő

Start! Megkezdődik az immár hagyományos Szeged–Veszprém bajnoki döntő. A Rangadó, az a derbi, amire a világ kézilabdatársadalma is figyel. Címvédőként várjuk a legnagyobb riválist, a Telekom Veszprém csapatát. Idén változott a lebonyolítás, a párharc az egyik fél második győzelméig tart. Mivel megnyertük az alapszakaszt, így mi kezdünk itthon péntek 18.15-kor. A második meccset június 5-én (hétfő) rendezik Veszprémben, és ha szükséges, akkor a harmadik meccsre június 9-én (péntek) 20.30-kor kerül sor a PICK Arénában.

Maradjunk azonban az első felvonásnál. Idén eddig már ötször találkozott egymással a két csapat. Kétszer az NB I-ben, kétszer a BL-ben, és egyszer a Magyar Kupa-döntőben. A legutolsó meccsen 30–28-ra legyőztük a bakonyiakat, megszakadt ellenük egy rossz sorozat, amely mindenképpen erőt kell, hogy adjon a fináléra.

PICK Aréna érdekességek

A 2021. december 9-i átadó óta 33 meccset játszottunk a PICK Arénában. Összesen 25-ször nyertünk – a legutóbbi Komló elleni meccsen jubiláltunk –, kétszer döntetlent értünk el, és hatszor szenvedtünk vereséget. Eddig 1113 gólt dobtunk, az ellenfelek 938-szor találtak a kapunkba.

A magyar bajnokságban eddig 20 találkozónk volt, ebből 18-szor diadalmaskodtunk. Az Aréna első szegedi gólját kapitányunk, Bánhidi Bence szerezte, az NB I-ben Imanol Garciandía érdeme volt a premier találat. A legtöbb gólt ebben a szezonban értük el, a Fejér B.Á.L. Veszprém ellen 46-szor találtunk a kapuba. Az egyéni gólcsúcsot Rosta Miki tartja, a Fradi ellen 13-szor volt eredményes.

A Telekom Veszprémmel játszottunk eddig a legtöbbször a PICK Arénában, legnagyobb riválisunkkal eddig négyszer találkoztunk.

Emma Bombac levele

A kis, aki inkább már nagy Emma Bombac, levelet írt a szurkolóinknak, ez megszokott dolog, minden évben megszólítja a #kékek híveket:

Hello #HandballFamily! Készültök már? Mi nagyon. Anya, az öcséim, Iker és Aron, jómagam, no és persze apa már nagyon várja a pénteket. A döntő első felvonását. Ez az a meccs, amelyre mindig készülünk. Már kikészítettük a mezeinket, a 44-eseket, mert ebben megyünk, együtt a család, úgy, mint ti. Szuperek vagytok, mert fantasztikusan szurkoltok. Mi is tapsolunk veletek, hangosan ordítjuk, hogy „Szeged!” Csúcs hallani az Arénában, ahogy a tábor ezt együtt üvölti. Most is nagy szükség lesz rátok. Apa mesélte az egyik este, mennyire szeret benneteket, mert mindig sokat segítetek a csapatnak. Hihetetlen energiát adtok nekik. Most is legyetek hangosak, mi is segítünk ebben, mert győzelemre fel! Együtt sikerül, mert erősek vagyunk!Üdvözlettel: Emma Bombac

Szurkolói felvonulás

A hagyomány folytatódik, a Csak Előre a Szegedi Kézilabdáért Egyesület ismét szurkolói felvonulást szervez. Péntek 17.15-kor a Radnóti gimnázium elől indulnak el a PICK Arénához.

Felvezető show

A PICK Aréna kapui 16.45-kor nyílnak meg. 17.30-tól felvezető műsorral jelentkezünk. Rengeteg játék lesz benne, így érdemes időben érkezni. Egy tehetséges sportoló, a felnőtt magyar bajnok, és a junior tenisz világranglistán egyre markánsabb helyen álló Bíró Melinda és edzője, az egykori magyar bajnok Kiss György lesz a pályaszéli vendég. Mindketten hatalmas szurkolói a csapatnak, többször buzdítottak már bennünket a lelátóról. Kétszer is teret engedünk a tábornak, így lesznek „Szurkolói pillanatok!”, amikor az egész Aréna együtt tombolhat. Nem maradhat el a „Tedd fel a sáladat!”, azaz a klubhimnuszunk, és az első klubinduló sem. És ezután kezdődik játékosbemutatás, majd a meccs, amit mindig várunk.

Jegyinformációk: ITT!

Webshop termékek

Ugrás az oldal tetejére