Ugrás a fő tartalomraUgrás az oldal aljára

Izgalmakkal teli hét következik

A válogatott hét után komoly erőpróba vár majd a csapatunkra. A hétvégén Tatabányán rendezik meg a magyar kupa négyes döntőjét.
Izgalmakkal teli hét következik
Izgalmakkal teli hét következik

Az biztos, hogy ezen a héten napról napra minden #kékek szurkolónak majd hevesebben dobban a szíve. Jön a 2023–2024-es szezon első komoly kihívása, a magyar kupa négyes döntője.

A sportág történetében először lesz házigazdája a férfi kézilabda magyar kupa négyes döntőjének Tatabánya. Négy csapat, mi, azaz az OTP Bank-PICK Szeged, a címvédő Telekom Veszprém, a HSA NEKA és a Dabas KC harcolta ki a részvételt.

Izgalomban és népes szegedi táborban nem lesz hiány, ez főként köszönhető a Pick&Mizo #kékek Tour-nak, amelynek köszönhetően megtelik a szektorunk, népes tábor buzdít majd bennünket.

Hétfőn még nem lesz teljes a keretünk, kedden viszont már csatlakoznak a világbajnoki selejtezőn és válogatott meccseken résztvevő játékosaink. Ekkor két edzés is szerepel a programunkban, délelőtt kondival nyitunk, délután lesz labdás foglalkozás.

Pénteken még Szegeden edzünk, majd délután kelünk útra, hiszen szombat 15.30-kor a HSA NEKA ellen lépünk pályára az elődöntőben. A másik párharcban a Telekom Veszprém a Dabas KC-val mérkőzik. Vasárnap rendezik a helyosztókat, a döntő 18 órakor kezdődik.

Mozgalmas hét elé nézünk. Kedden délutántól a PICK Aréna szurkolói boltjában kiállítjuk a 2014-ben megnyert EHF-kupát. 10 éve hódítottuk el a díszes serleget, ekkor érte el klubunk az első nagy nemzetközi sikerét. E hét szombaton lesz egy évtizede, hogy „Berlin felett kék lett az ég!”

Ennek apropóján szerda 17 és 18 óra között a szurkolói boltban dedikálást szervezünk, amelyen három olyan személy vesz részt, aki ott volt Berlinben, így Marko Krivokapic, Vadkerti Attila és Mikler Roland lesz a vendég. Érdemes lesz ellátogatni, hiszen elkészültek a szurkolói kártyák, amelyeket aláírnak majd a résztvevők, illetve közös fotó – akár az EHF-kupa mellett állva – is készíthető.

Egyre több játékos jelzett vissza, hogy május 29-én (szerda) a bajnoki döntő második meccsén, a PICK Arénában velünk lesz, és közösen ünnepelhetjük meg a EHF-kupa-győztes csapatot. Ancsin Gábor, Balogh Zsolt, Zubai Szabolcs, Jonas Källman, Vadkerti Attila, Gidai Máté, Hegedüs Márk már válaszolt klubunk meghívójára, és így velünk lesznek. Ez egy csodás nap lesz minden bizonnyal.

A szombati MK-elődöntőt az M4 Sport+, a vasárnapi helyosztókat az M4 Sport adja majd élőben.

Webshop termékek

Ugrás az oldal tetejére