Ismered a #kékeket? (2. forduló) - válaszok
Juhász Kristóf mindig a leggyorsabb. Ő volt az első jelentkező az Ismered a #kékeket? játékra. Azóta is tart a lendülete, csakúgy, mint közel 20 versenyzőnek, akik eddig mindkét fordulóban válaszoltak a kérdésekre. Érdemes játszani, mert minden korosztályból a legügyesebbeket és legaktívabbakat jutalmazzuk majd. Jöttek már válaszok az U7-es korosztályból is, de szerencsére a legidősebbek, az ifik is játszanak velünk. Ha valaki lemaradt, az is bátran játsszon velünk, hiszen a játék végén mindenki bekerül majd egy kalapba, és sorsolunk.
Nézzük, melyek voltak a helyes válaszok?
Ismered a #kékeket? (2. forduló)
1. Melyik évben nyertük meg először a Magyar Kupát (első sikerünknél még MNK-nak nevezték)? - 1977-ben
2. Alapítónk, Ludányi Márton melyik szegedi iskolában tanított? – Csonka gimnázium (egykori Rózsa)
3. Milyen poszton szerepel Bodó Richárd? - balátlövő
4. Melyik rokona játszott Marko Krivokapics másodedzőnek a csapatunkban? – testvére, Milorad
5. Hány gólt dobott az idei szezonban hazai pályán a PSG-nek Joan Canellas? - 10
6. Hány játékosunknak vannak ikrei az idei keretből? – 2 (Mikler és Gaber)
7. Melyik városban született kapusunk, Mikler Roland? - Dunaújváros
8. A jelenlegi keretből ki viseli a 10-es számú mezt? – Stefán Sigurmannsso
9. Ki volt a csapatkapitánya a második bajnokcsapatunknak? – Mezei Richárd
10. Fero Sulc milyen nemzetiségű játékosunk volt? - szlovák
11. Mi volt az első neve a klubunknak?- Szegedi Előre
12. Eddig hány svéd légiósa volt a csapatunknak? – 2 (Jonas Larholm, Jonas Källman)
13. Játszottunk már a nemzetközi porondon Izlandon? – igen (1994-ben a KEK-ben a Selfoss ellen)
+1 Melyik játékosunk került az idei Eb-n az Álomcsapatba? – Bánhidi Bence és Jorge Maqueda