Győri Magyar Kupa húsvétoló
Jön az első. Bizony, az első komoly téttel bíró megmérettetés, ahol kupát, ahol érmet osztanak. Szombat és vasárnap immár második alkalommal lesz a házigazdája Győr a Magyar Kupa négyes döntőjének. Az első nap az elődöntőket, míg a másodikon a helyosztókat rendezik majd.
Négy csapat, az OTP Bank - PICK Szeged, a Telekom Veszprém, a MOL Tatabánya és a Dabas harcolta ki részvételt. Mi a Dabassal csatázunk a fináléba jutásért, míg a másik ágon az Építők a Bányásszal.
Érdekesség, hogy az utolsó, azaz hetedik MK-sikerünket éppen négy éve, 2019. április 7-én arattuk, akkor Debrecenben diadalmaskodtunk. Az első győzelmünket 1977-ben, 46 éve értük el. A rangsort a legnagyobb riválisunk, a Veszprém vezeti 29 kupagyőzelemmel, mi a második helyen állunk holtversenyben a patinás Honvéddal 7-7 sikerrel. Az idei négyes döntőben szereplő Tatabánya eddig két sikert könyvelhetett, míg a Dabas eddig egyetlen egyet sem.A hétfő a pihenésről szól a keretnek, keddtől már gőzerővel készülünk a győri eseményre. A Magyar Kupában nem kell fiatalt nevezni, így a 17 fős felnőtt keretből 16 játékosunk pályára tud lépni. A szombati elődöntőben 16 órakor lépünk pályára, a Dabas elleni meccsünket az M4 Sport+ élőben adja. Előtte, 13.30-kor csatázik egymással a címvédő Veszprém és a Tatabánya.
Vasárnap 14.15-kor a bronzmérkőzésre kerül sor, majd 17 órakor következik a finálé, amelyet már az M4 Sport ad élőben.
Magyar Kupa (MNK) győzelmeink
Első: 1977. március 11.
Második: 1982. április 14.
Harmadik: 1983. március 20.
Negyedik: 1993. június 23.
Ötödik: 2006. május 28.
Hatodik: 2008. április 20.
Hetedik: 2019. április 7.