Edzőmeccs itthon, kitelepülünk a SZIN-re
Izgalmas kis hét elé nézünk. Két edzőmeccset is játszunk, előbb csütörtökön 17 órakor a PICK Arénában, a dr. Bérczi Mihály sportcsarnokban a szerb RK Partizan együttesét fogadjuk, majd szombaton 15 órakor idegenben, Balatonfüreden lépünk pályára.
A két találkozó mellett klubunk a Hágival közösen kitelepül a Szegedi Ifjúsági Napokra, ahol izgalmas programokkal várunk majd mindenkit.
Erre mondják, hogy ne rohanjunk ennyire előre, hiszen a csapat kedd hajnalban szerencsésen hazatért Franciaországból. A díszes serleg is épségben landolt, klubunk történetében először sikerült megnyernünk a EuroTournoi tornát, Ez már történelmünk része lesz, hiszen klubunk neve és címere felkerül a torna dicsőségfalára.– Azt gondolom, hogy ez a csapatnak és a stábnak is nagyon fontos győzelem volt, hogy ilyen sikerrel tudtuk le ezt a rangos tornát. Ez a siker abban segíthet, hogy jobban hiszünk majd egymásban. A legnagyobb pozitívuma ennek a francia tornának, hogy egyetlen pillanatra sem adtuk fel, mindkét meccsen voltak nehéz periódusok, küzdöttünk a fáradtsággal és a nagy meleggel, de láttam a játékosok szemében az akarást, és küzdöttek az utolsó pillanatig. Persze, akadtak olyan időszakok, amikor nem játszottunk szépen, de az mindenképpen biztató, hogy mindenkit akit beneveztünk tudtunk játszatni, forgatni a csapatot. Természetesen helyén kezeljük a sikert, hiszen még a felkészülési időszakban járunk, de ez a kupagyőzelem mindenképpen arra jó volt, hogy a csapatunk az idei szezonban képes lesz meglepetést okozni – nyilatkozta Kárpáti Krisztián vezetőedző.
Ami jó hír, hogy minden játékosunk egészséges, a kedd a pihenésről szól, szerdán viszont már két edzésen szerepel a keret. Délelőtt kondi, majd délután labdás tréning szerepel a műsoron. Csütörtökön pedig jön a sokak által várt hazai összecsapás. Szurkolóink ingyen nézhetik meg az edzőmeccset, azonban regisztrációs jegy szükséges hozzá, ezzel kapcsolatosan ITT lehet olvasni.
És akkor maradjunk a szerdánál. A délutáni edzést követően Kárpáti Krisztián vezetőedző és segítője, Vladan Jordovics lesz a Szegedi Ifjúsági Napok vendége, klubunk és Hági standjánál beszélgetünk velük. Rengeteg játékkal készültünk, a szurkolói boltunk is kitelepül, így izgalmas napok elé nézünk a SZIN-en is.
Fotó: Luca Jordhery