Bánhidi Bence: a BL-meccsnek varázsa van
- Jó tett a csapat lelkének, hogy ilyen simán, 39-28-ra nyertünk a Tatabánya ellen?
- Minden győzelem fontos, bárki ellen éred is el. Az első félidő közepétől átvettük a játék irányítását, növeltük a tempót, amit nem bírt az ellenfelünk, így a végén tényleg elég könnyedén sikerült megszereznünk a két pontot. Persze, hogy jó tett az önbizalmunknak, azért jó párszor megszenvedtünk a Tatabánya ellen, szerencsére ez már a múlt.
- Vasárnap pihenhettetek. Ebben az erőltetett menetben sikerül azért valamit töltődni?- Szerencsére gyönyörű idő volt így sikerült teljesen kikapcsolni, a kézilabdát egy kicsit a háttérbe helyezni. Figyelni kell mindenre, nemcsak arra, hogy jó kondiban és formában legyél, hanem mentálisan is a toppon maradj. A regeneráció, a lelki töltődés is ugyanolyan fontos, mint egy kemény edzés.
- Hogy érzed: meccsről meccsre lépünk előre?
- Szerintem igen! Már Franciaországban is megmutattuk, hogy micsoda erő van bennünk. Vert helyzetből jöttük vissza, álltunk fel, ez azért fontos, mert a csapat küzdötte ki a döntetlent. A Tatabánya elleni találkozóról pedig sok mindent elmondtam, de jó érzés volt úgy ülni a hajrában a padon, hogy hátra dőlhettünk. A szegedi szurkolók pedig fantasztikusak voltak. Nagyon szeretem ha idegenben is ilyen buzdítás mellett léphetünk pályára. Felemelő érzés, jó dolog volt kivezetni a csapatot, felnézni a kapu mögé, és azt látni, hogy csordultig telt a szektor. Nagy segítség volt a szurkolás.
- Mire számítasz szerdán a horvát HC PPD Zagreb ellen?
- Senki ne gondolja, hogy könnyű meccs lesz, mert ellenfelünk sok-sok rutinos, nagy csatát megélt játékossal rendelkezik. Kellemetlen stílusa van a Zagrebnak, türelmesnek kell lennünk, okosan kell játszanunk. Azt nem engedhetjük meg még egyszer, mint Franciaországban, hogy szétesünk, mert itt a BL-ben ezért komoly árat fizethetsz. Az első fordulóban olyan eredmények születtek, amire kevesen számítottak. Nagyon kiegyensúlyozott lett a mezőny, itt olyan már nem létezik, hogy kis csapat. Biztos vagyok abban, hogy megint lépésről lépésre kielemezzük ellenfelünket, felkészülünk, és győzelemre törünk. Várom már a meccset, mert egy BL-találkozónak mindig különleges hangulata van. Együtt, a táborunkkal pedig nem is lehet kérdés, hogy győztesen hagyjuk el a pályát.