Ugrás a fő tartalomraUgrás az oldal aljára

A Sipos family Martfűről szurkol nekünk

Sipos Zoltán és családja évek óta csapatunk nagy szurkolója. Martfűről járnak rendszeresen a meccseinkre.
A Sipos family Martfűről szurkol nekünk
A Sipos family Martfűről szurkol nekünk

Mi sem bizonyítja jobban, milyen nagy és népes a #HandballFamily, mint az, hogy Sipos Zoltán és családja közel 100 kilométerről, Martfűről szurkolnak nekünk. Jönnek, buzdítanak bennünket, hatalmas rajongóink, igazi #kékek.

– Olyan családban nőttem fel, amelyik nagyon szerette a sportot. Édesanyám kézilabdázott, édesapám futballozott. Nálunk állandóan szólt a rádió, apu hallgatta a Körkapcsolást, így gyorsan megszerettem én is a sportot. Miután családot alapítottam, és külön költöztünk, akkor találtunk rá a PICK Szeged csapatára. Mivel Martfű is Tisza-parti település, így nem volt kérdés, hogy Szeged-szurkolók legyünk. Kislányom, Lilien ekkor még nagyon pici volt. Ahogy nőtt, úgy lett ő is egyre nagyobb rajongó. Csakúgy, mint mi, ő is nagyon szereti a PICK Szegedet. Figyeljük a csapat programját, mindig úgy szervezzük az életünket, hogy minél több meccsre el tudjunk menni. Nem távolság a száz kilométer, imádjuk a #kékeket, így megyünk, szurkolunk – mutatta be a családot Sipos Zoltán.

Lili ismerős lehet a #HandballFamily-nek. A martfűi kislány az egyik BL-meccsen felmutatott egy táblát, amelyre szlovénul ráírta, hogy szeretné megkapni Mario Sostaric mezét. Az álma, a kérése teljesült, Mario neki adta a kék mezt.

– Nagyon boldog volt! SuperMario a kedvence. A kislányom Törökszentmiklóson kézilabdázik, balkezes. Most negyedikes, otthon pedig kialakított egy kis relikviasarkot, ahol rengeteg ereklyét őriz, közük Mario mezével. Szeretjük azt a hangulatot, amelyet a #Handballfamily teremt, imádunk közösen szurkolni, jó a PICK-családhoz is tartozni – mesélt az élményekről Sipos Zoltán.

Neked ajánljuk

Webshop termékek

Ugrás az oldal tetejére