Ugrás a fő tartalomraUgrás az oldal aljára

40 éve nyertük meg a Magyar Kupát - szerdán köszöntjük a csapatot

Negyven éve, 1983. március 20-án klubunk történetének harmadik Magyar Kupa-sikerét értük el.
40 éve nyertük meg a Magyar Kupát - szerdán köszöntjük a csapatot
40 éve nyertük meg a Magyar Kupát - szerdán köszöntjük a csapatot

1983. március 20. – hivatalosan ekkor hirdettek győztest a férfi kézilabda Magyar Kupában. Negyven éve harmadik MK-sikerünket ünnepeltük, 1977 és 1982 után ismét Szegedre hoztuk a serleget.

Hat csapat küzdött a végső győzelemért. Mi veretlenek maradtunk, három győzelem mellett két döntetlen volt a mérlegünk. A kezdés alapot adott, 1983. március 14-én az újszegedi sportcsarnokban 33–28-ra legyőztük a Veszprémi Építők együttesét. Legendánk, Lele Ambrus fantasztikusan játszott, 11 gólt szerzett a meccsen. A második fordulóban a bombaerős Honvéd otthonában léptünk pályára. Hiába dobott nyolc gólt a hazaiaknál az egykori edzőnk, Kovács Péter, Tóth Géza és Szabó „Sonka” László vezetésével pontot raboltunk. Érdekesség, hogy a PICK Kézilabda Akadémia vezetőjének, Kárpáti Krisztiánnak az édesapja csereként játszott ellenünk a fővárosi csapatban.

Ezután nyertünk a Bányász ellen, majd bravúros sikert könyveltünk el idegenben a Tromos ellen, így a Fradi elleni meccsnek már nem volt tétje. A március 22-én lejátszott találkozón döntetlen lett az eredmény. Nekünk nyolc pontunk lett, a Tatabánya lett a második, az Építők pedig a harmadik.

Csodás siker volt ez, és ezt méltó módon meg is ünnepeljük. Szerdán a hazai Bajnokok Ligája-mérkőzés előtt a pályán köszöntjük a csapat tagjait. Szomorú, de a kupagyőztes csapatból már többen nem élnek, rájuk a kezdés előtt az Emlékfalnál emlékezünk majd meg.

Szerdán a #HandballFamily tagjai tapssal köszönthetik majd a PICK Arénában az 1983-as Magyar Kupa-győztes Volán tagjait, akik aktív részesei lesznek majd a Tedd fel sálad akciónak, legendáink is ott lesznek a pályán a klubhimnuszunk alatt.

Szegedi Volán–Veszprémi Építők 33–28 (17–12)
Szegedi Volán: Oláh Z. – Vincze 4, Lele 11, Szabadits 5, Szabó L. 6, Tóth G. 3, Hubai 4. Csere: Borbás. Edző: Boros-Gyevi László.
Veszprém: Bartalos B. – Horváth G. 1, Keller 3, Kocsis P. 7, Pardi 4, Debre 3, Ulcz 7. Csere: Illés (kapus), Nagy R., Végh 3. Edző: Poór Gyula.

Honvéd–Szegedi Volán 23–23 (14–13)
Honvéd: Jegenyés – Somogyi 2, Szabó I. 2, Bordás 1, Illés 1, Kovács P. 8, Lehel 2. Csere: Kárpáti (kapus), Őri 7, Szabó II. L., Farkas B. Edző: Füzes Gyula, Mocsai Lajos.
Szegedi Volán: Oláh Z. – Vincze 2, Tóth G. 6, Hubai 2, Borbás, Szabó L. 6, Szabadits 4. Csere: Dobó Z. 1, Avar, Velky 2. Edző: Boros-Gyevi László.

Szegedi Volán–Tatabányai Bányász 31–28 (17–11)
Szegedi Volán: Oláh Z. – Vincze 7, Tóth G. 8, Hubai 1, Szabó L. 7, Borbás 1, Szabadits 6. Csere: Dobó Z. 1. Edző: Boros-Gyevi László.
Tatabánya: Hoffmann L. – Básti 4, Gubányi 2, Wohner 1, Bényei 1, Pál 7, Kontra 3. Csere: Flasch 1, Marosi 5, Füredi 3, Pánovics 1. Edző: Simó Lajos.

Elektromos–Szegedi Volán 30–31 (11–14)
Elektromos: Bakos – Paksy, Tavasz 10, Holczer 3, Hegyi 6, Hertelendy 7, Kovács M. 4. Csere: Kovács III L., Endrédi. Edző: Veér Balázs.
Szegedi Volán: Oláh Z. – Vincze 1, Hubai 3, Szabadits 6, Szabó L. 12, Tóth G. 5, Velky 1. Csere: Borbás 2, Dobó Z. 1. Edző: Boros-Gyevi László.

Szegedi Volán–Ferencváros 23–23 (15–15)
Szegedi Volán: Oláh Z. – Vincze 3, Szabó L. 6, Szabadits 3, Borbás 2, Tóth G. 7, Hubai 2. Csere: Dobó Z., Velky. Edző: Boros-Gyevi László.
Ferencváros: Hoffmann P. – Fodor 5, Kovács II. M. 2, Fábián 7, Bordács, Csizmadia J. 3, Molnár Z. 5. Csere: Daróczi (kapus), Majoros 1. Edző: Horváth István.

Forrás: kezitortenelem.hu

Webshop termékek

Ugrás az oldal tetejére