Ugrás a fő tartalomraUgrás az oldal aljára

Akadémiai büszkeségek

A PICK Kézilabda Akadémia célja, hogy minél több játékost adjon a magyar férfi kézilabdának, illetve hogy a tehetséges játékosaink bemutatkozhassanak az OTP Bank-PICK Szegedben, ott pedig komoly szerepet kapjanak. 2020. január 1-je óta rengeteg tehetséges játékos lépett pályára az NB I.-ben és az európai elitsorozatban, a Bajnokok Ligájában.

Akadémiánk nevelése, Szilágyi Benjámin alapembernek számít a #kékek csapatában. Utánpótlás-válogatott játékosunk a Bajnokok Ligájában is bemutatkozott, és gólokat is szerzett.

Nagy büszkeség volt, hogy szegedi akadémistaként szerepelt a magyar felnőtt férfi kézilabda-válogatottban Molnár Robin, aki a premieren a kapuba is betalált.

Az eltelt időszakban Fekete Gellért, Varga Mihály, Rea Barnabás, Gazsó Péter, Juhász Ádám, Balogh Dániel, Ludmán Marcell, Tisza Levente, Radvánszki Zsolt, Hegedűs Patrik, Krivokapics Luka, Tóth József, Bajus Brunó, Kecskés Dániel, Szepesi Zsombor, Lukács Kornél és Nagy Tibor kapott szerepet a nagy csapatban. Rájuk igazán büszkék vagyunk, hiszen mindannyian példát mutatnak a fiataloknak, hogy az alázatos, kemény munkának meglesz az eredménye.



Ők az akadémiai büszkeségeink.

Ugrás az oldal tetejére