Együttműködés akadémiánk és a Győri ETO-UNI FKC között
A PICK Kézilabda Akadémia és a Győri ETO-UNI FKC között immár szoros a kapcsolat. Akadémiánk és a jelenleg az NB I/B-ben szereplő Rába-parti klub együttműködési megállapodást írt alá. Győrben évtizedeken keresztül remek férfi csapat létezett, meghatározó szerepet töltöttek be a magyar bajnokságban és a nemzetközi porondon is. Jelenleg a másodosztályban szerepelnek, de nagy álmuk, hogy ismét a legjobbak közé kerüljenek. Az ünnepélyes eseményen Uhlig Rita, a Győri ETO-UNI FKC ügyvezetője és akadémiánk szakmai igazgatója, Kárpáti Krisztián írta alá a megállapodást.
– Több dologban is hasznos lehet az együttműködésünk: egyrészt a tehetséggondozásban, másrészt pedig a kutatásfejlesztésben is jó partnerek lehetünk egymás számára. Komoly hagyományokkal rendelkezünk mi és a szegediek is, mostantól összerakjuk azt, amivel rendelkezünk – mondta Uhlig Rita, a Győri ETO-UNI FKC Kft. ügyvezetője.
– Elsősorban játékosokat adunk majd a győrieknek, olyanokat, akik az akadémiánkról kikerülve nem férnek be az elit csapatunkba, de a játéklehetőség és a tanulási lehetőség miatt szívesen folytatnák pályafutásukat Győrben. Ezzel is támogatni szeretnénk az ETO feljutási terveit az első osztályba, amely már régi vágya a klubnak – fogalmazott Kárpáti Krisztián, a PICK Kézilabda Akadémia szakmai igazgatója.